Ismerd fel a SAJÁT ERŐD,
és FORDÍTSD a javadra!
7 nap önfejlesztés
BELSŐ ERŐ ÉBRESZTŐ
ONLINE TRÉNING
Amikor felismered a benned lévő erőt, meglátod önmagad határait és megkapod a választ a ‘ki vagyok én?’ kérdésre, a világ más képét fogja mutatja számodra. Minden megvalósulhat, amiről addig azt gondoltad, hogy lehetetlen.
Ezekben a hetekben kiemelten fontos, hogy tisztán lásd mindazt, amit az előtted álló időszakban szeretnél elérni és megteremteni. Most még inkább érdemes előre tekinteni, és tudatosan megtervezni az életet. …mert sokszor nem látjuk a fától az erdőt, én abban tudok segíteni, hogy képes legyél önmagadra, új nézőpontokból rálátni.
Eljött a megújulás ideje!
2006-tól foglalkozom tudatosan önfejlesztéssel, egy nagy trauma után, 2013-ban újra fel kellett építenem az életem. Számot kellett vetnem magammal: rájöttem, hogy rendelkezem mindennel, amire szükségem van. Bennem van minden, amit tudnom kell! Elkezdtem bízni magamban, felfedeztem azokat az erőket, melyek mindig is ott voltak mélyen, elkezdtem mozgósítani és használni a belső erőimet.
Sokszor nem tudtam, hogy hogyan tovább, ám minden nap figyeltem belülre és azt vettem észre, hogy egyre izgalmasabbá válnak a mindennapjaim, sorra megvalósítom, megteremtem, amit elhatároztam. Amit biztosan tudtam, hogy a képességeimet maximálisan használni akarom, és értéket akarok adni másoknak. Tudtam, hogy szeretnék maradandót alkotni, megteremteni azt a világot, melyet én akarok magamnak, és amely engem tesz boldoggá. Mára ezt már elértem!
Minden nap, minden történés, minden megoldott feladat növelte az önmagamba vetett hitem, lelkesedésemet és emelte az önbecsülésem, még inkább erősítette a kitartásomat. A megoldott és elvégezett feladatokkal minden nap gyarapszik a tudásom és az önbizalmam. Újabb és újabb célokat tűztem ki és tűzök ki magamnak.
Kedves Olvasó, ez a lehetőség neked is rendelkezésedre áll. A Belső Erő Ébresztő, 7 napos online tréninggel egy olyan kulcsot adok a kezedbe, amivel kinyithatod azt az ajtót, aminek a létezéséről talán nem is tudtál! Egy olyan kulcsot, mely megnyitja a lelked a változásra, hogy megismerd a valódi önmagad.
Mindezt miért meséltem el?
Mert tudom, hogy a siker, vonzó, a vágy pedig az ehhez szükséges hajtó erő. Támogató társad leszek abban, hogy megvalósuljon az álmod, támogatód leszek, hogy meg lásd azt az ember, aki valójában vagy!
Kétkedők mindig vannak, azok, akik nem hiszik el és tudni sem akarják, hogy mire vagy képes… akik inkább lebeszélni akarnak, mint támogatni. Ne haragudj rájuk, hiszen nem értik, hogy miért akarod a fejlődést…
Nem értik, a miérted, hiszen a saját miértjüket sem tudják?!
Ha úgy érzed, Neked is pontosan erre van szükséged és szeretnéd a kezedbe venni az életed irányítását, akkor jelentkezz a Belső Erő 7 napos belső erő ébresztő online tréningemre.
Indulj el ezen a hihetetlenül csodálatos úton!
A 7 napos online tréning célja:
-
feltérképezd önmagad, megismerd és aktiváld a benned lévő erőt,
-
képes legyél felülkerekedni az elakadásaidon,
-
megtanulj bízni magadban.
Miért csoportos?
Mert ebben a bizonytalan helyzetben inkább maradj otthon, maradj biztonságban. A részvételi díj is ezért ennyire kedvező, szeretném minél több emberhez eljuttatni ezt a lehetőséget és a jelenlegi helyzetben ez a legmegfelelőbb és a legbiztonságosabb forma.
MIT KAPSZ ETTŐL A 7 NAPTÓL?
Mentálisan:
Rálátást kapsz az elakadásaidra, a korlátozó blokkokra,
Növekszik az önismereted és ez által az önbecsülésed,
Felismered és használni is fogod a belső erőd.
GYAKORLATBAN:
3 élő adásban megtartott önismereti előadás,
3 video – nézőpontváltások elemzése, hogy lásd a fától az erdőt,
Tréninget kísérő munkafüzet (Kinyomtatható),
3 hanganyag,
Zárt Facebook csoport,
Esettanulmányok, pár példa a saját életemből.
+BÓNUSZ ajándék
eBook önfejlesztés témában (értéke 6800 Ft)
Jegyzeteim, a tréning teljes anyagáról (értéke: felbecsülhetetlen!)
Stressz kezelő minitréning (értéke 5.500 Ft)
Erre a tréningre szükséged van, ha ki billentél, ha nem tudod, hogy hogyan tovább, ha a passzívitásba menekültél… A tréning elvégzése után meg tanulod kezelni a félelmeidet, és a felszabaduló belső energiádat a céljaidra fordítod, a megoldásokra és a tettekre fókuszálsz.
A Belső Erő Ébresztő Tréning elvégzése után megtalálod magadban azokat az erőforrásokat és egyensúlyt, melyek nélkül csak sodródsz az életnek nevezett társasjátékban.
„A LEGÉRTÉKESEBB AJÁNDÉK, AMIT VALAHA AKÁRKINEK IS TUDSZ ADNI, AZ A SAJÁT FEJLŐDÉSED! „
-JIM ROHN-
Ez az év sokak számára a meghatározó változások és a jelentős felismerések időszaka. Gyere velünk, mert ha igazán törődsz magaddal, akkor a fejlődés egyben a kötelességed is. Miért? Mert csak akkor tudsz igazán adni a szerelmednek, szüleidnek a gyermekeidnek, hogyha te teszel magadért és folyamatosan fejlődsz. Ha Te jól vagy, akkor a körülötted lévők is jól vannak!

Üdvözöllek, Szabó Ildikó vagyok.
Mély meggyőződésem, hogy az élet arról szól, hogy megértsük, kik vagyunk és mire vagyunk képesek. Fedezzük fel és tanuljuk meg használni azt a belső teremtő erőt, mely mindenkiben ott van!
2006-ban kezdtem önismerettel / önfejlesztéssel foglalkozni, azért, hogy rendbe tegyem saját magam. Mint, mindenkinek nekem is sok-sok hozott és felvett negatív mintával, berögzült félelemmel kellett szembe néznem. Az önfejlesztő utazásom oda vezetett, hogy ma már másokat támogatok abban, hogy ők is tudjanak változtatni.
Teljességre, egyensúlyra törekvő szemléletem azzal a makacs hittel párosul, hogy minden ember rendelkezik olyan belső erőforrással, amivel egy boldogabb életre képes. Az ember életének egyes részei – munka, hobby, család, személyes fejlődés, baráti kapcsolatok – összetartoznak, bármelyikkel is dolgozunk az hatással van a többire.
HOGYAN TUDOK JELENTKEZNI? HOL LESZ A TRÉNING?
A tréning egy zárt facebook csoportban lesz, miután beérkezik a részvételi díj, regisztrállak a csoportba. Ebben a csoportban fogom megosztani az önismereti feladatokat és videókat. A napi feladatok, egyéntől függően, de általában 40-60 percet vesznek igénybe.
Belső Erő Ébresztő – Önfejlesztő tréning segít megérteni, hogy milyen gondolatok és érzések, blokkok vannak benned, ezek honnan jönnek és hogyan tudod oldani. Az élethez szükséges kreativitásod feltérképezése és kidolgozása, egy folyamat, melyben a jobban megérted a saját működésed. A rendszeres gyakorlatok pedig az eddigi életedre megértéseket és felismeréseket adnak.
HOGYAN ÉPÜL FEL A TRÉNING?
Azért, hogy a te önfejlesztésed is sikeres legyen, összeállítottam egy 7 napos programot. Fontos! Légy magaddal türelmes! Minden reggel küldöm az aznapi anyagot, feladatok és videót. Az élő bejelentkezések általában 60 percesek lesznek, ezek felvételre kerülnek, később is vissza nézheted. A napi gyakorlatok, egyéntől függően 40-60 percet vesznek igénybe.
Minden este írd össze, mit tettél aznap magadért!
Így épül fel ez a tartalmas 7 nap
Témák
- Belső Erő – Mi az? Nekem is van?
- Van víziód? Vágyott jövőkép.
- Milyen korlátozó hiedelmeket építettél az életedbe?
- Beszéljünk a benned élő gyermekről.
- Hozott anyag, család, amit fogva tart.
- Megnézzük az emberi szerepeid és kapcsolataid szövevényes hálóját
- Félelmek és/vagy aggodalmak. Mi irányít?
Belső Erő Ébresztő tréning:
Hozzá segít hozzá, hogy jobban megismerd önmagad, megismerd a “miértjeidet”, és ezáltal tisztábban lásd az életed és céljaid.
Felnőttképzési engedélyszám: B/2020/005978
Motivációból sosem elég:
„Tanulj meg mindent, amit lehet, amikor csak lehet, akitől csak lehet!
–Dale Carnegie-
MIKOR INDUL A KÖVETKEZŐ TRÉNING?
2021. március 19.
MENNYIBE KERÜL?
A Belső Erő Ébresztő tréning részvételi díj:
48.000 Ft HELYETT!
Kedvezménnyel
25.000 Ft /fő
Jelentkezési határidő
2021. március 17.
Önfejlesztő tréning részvételi díja a következőket tartalmazza:
- 3 élő adásban megtartott önismereti előadást,
- 3 videót – nézőpontváltások, hogy lásd a fától az erdőt,
- Tréninget kísérő munkafüzet (Kinyomtatható),
- 3 hanganyagot,
- zárt Facebook csoport, mely óriási hozzájárulás a kívánt eredmény eléréséhez,
- felvételről a tréning teljes anyagát,
- esettanulmányok, pár példa a saját életemből,
- 100% pénzvisszafizetési garancia.
+BÓNUSZ ajándékok
eBook önfejlesztés témában
(értéke 6800 Ft)
Stressz kezelő minitréning
(értéke 5.500 Ft)
Jegyzeteim, a tréning teljes anyagáról,
(értéke: felbecsülhetetlen!)

100%-os pénzvisszafizetési garancia!
A jelentkezésed után e-mailben küldöm az utalással kapcsolatos részleteket, és amit megérkezett az összeg, regisztrállak a zárt facebook csoportba. A beérkezett részvételi díjról számlát állítok ki, ezért kérlek, ennek megfelelően írd meg a számlázási címet is.
A jelentkezés után automatikusan visszaigazoló levelet kapsz a részletekkel.
Ha nem kapod meg a levelet valami miatt, kérlek ellenőrizd a SPAM mappád, ha ott sincs, írj mindenképp a kulcsalelkedhez (kukac) gmail.com email címre.
Kérdésed van, hívj! +36303789561
Szeretettel várlak! Szabó Ildikó
