Ha azt veszed észre, hogy egy baráttal kezdtek eltávolodni egymástól, akkor kétségek gyötörnek, hogy vajon miért?
Bekapcsol a bűntudat, hol rontottam el, mit csináltam rosszul stb. Ismerős?

Sokszor és sokáig emésztettem magam én is, de ismét rá kellett jönnöm, arra, amit már rég tudok, hogy semmi nem állandó! Minden változik!
Mostanra már megértettem, ahogy én változom úgy cserélődnek az emberek körülöttem vannak, akik eltávolodtak tőlem és vannak olyanok is, akik úgy döntöttek, hogy végérvényesen megszakítják velem a kapcsolatot.

MÁR NINCS ezzel gond, mára megértettem, hogy nem a veszteséggel járó fajdalomra kell fókuszálni, hanem arra, hogy mit kaptam és mit tanultam ezekből a kapcsolatokból. Azok, akik leszálltak az életem buszáról már nem tudják megadni azt, amire a lelkem vágyik.
És ez persze fordítva is igaz, én sem tudom megadni azt amire a másik lélek szomjazik.

Most már tudom, meg kell tanulnunk érteni és megbecsülni az emberi kapcsolatainkat még akkor is, ha időnként nem értjük a miérteket….
Nem könnyű, de el kell fogadnunk a helyzetet.

Szeretettel kell elenged a régit és szeretettel kell fogadd az új ismeretségeket.